A magnó, a cián és Raszputyin
1978-ban lehetett, hogy apukám beállított egy kazettás magnóval. Az akkoriban nagyon nagy szám volt. Valószínűleg a párt számára félretett darab volt, amit ő, mint Nagyatád legjobb szülésznőgyógyásza megkapott, mert gondoltak rá...
Nekem az volt a legérdekesebb, hogy a magnóval fel is lehetett venni engem! És visszajátszottuk a bohóckodásomat. (A fiamnál ez már telefonra ment.)
Természetesen apám nagy duhaj bulizós volt, a kor minden vívmányát megvette, a kor menő társadalmi osztályának megfelelő viselkedéssel együtt, tehát hosszú pajesz, orvos, 1500-ös fehér Zsiguli vörös műbőr ülésekkel (emlékszem, hogy 40-en jöttek el megnézni, amikor hazahozták anyámmal), és természetesen Boney M kazetták.
Ezért az abban az időben Boney M kultúr terror ment otthon folyamatosan. Én megmondom őszintén nem igazán szerettem, az ABBA-t sem, de legalább azok eredeti számokat játszottak, ők találták ki.
Megjegyzés:
*********************************************************************************************************************************
Én a new rock stílust szeretem, amit Hídvéghy Róbert barátom tett hallhatóvá, és kevert össze velem:
(A szöveget én írtam: http://www.shp.hu/hpc/userfiles/negyevszaktrening/01_szam_1.mp3
Illetve a többi dal, amit ő írt, és volt kedves az angol írói álnevemről elnevezni a stílust: http://www.myspace.com/skyterock Ezen az oldalon lévő négy évszak szám az én Négy Évszak Traning sorozatomról szól. www.negyevszaktrening.hu
******************************
Szóval a magnóból folyamatosan szólt Bobby Farrel és Liz Mitchell, és a másik kettő énekes. Legalábbis akkor még úgy gondoltuk. Szóval akkor ők voltak a sztárok. És a házibulik elmaradhatatlan kellékei.
Annak ellenére, hogy nem igazán szerettem őket az egyik refrén belement a fülembe:
Ra Ra Raszputyin! Bla Bla bla.
A halál nem tudta mi az a raszputyin, azt gondoltam valami orosz hegy.
És el is felejtettem az egészet.
Az a magnó viszont tovább élt velem. Amikor a szüleim Kaposvárra költöztek, akkor apám elvitt egy angol tanárhoz. A barcsi vadásztársaság egyik tagjának a fiához, aki Kaposváron volt tanár, és heti egy alkalommal elkezdett tanítani 5 éves koromtól 14 éves koromig.
Szóval a magnó, és apám ötlete, hogy tanuljak angolul sokat segített nekem, hiszen most is abból az angol tudásból élek, amit akkor szereztem.
De az egész nem is jött volna fel, ha most csütörtökön ZION TEAM főhadiszállásán nem lett volna egy 9 fős eszmecsere a HIT-ről.
És ott Szabi elmondta, hogy ki volt Raszputyin. Néztem nagyokat.
Megjegyzés:
***********************************************************************************************************************************
Raszputyin (1846−1916) vándor szerzetesként és különleges képességekkel megáldott gyógyítóként vált ismertté. A teljes neve Grigorij Jefimovics Raszputyin volt. Számos mítosz, elbeszélés és legenda él csodatévő személyével kapcsolatban.
Állítólag egyik útja során Szűz Mária megjelent előtte, és a cári család megsegítésére kérte. II. Miklós cár fiát, a vérzékenységben szenvedő Alexandert kézrátétellel meggyógyította Szentpéterváron.
Különösen a női nem képviselői hangoztatták, hogy Raszputyinnak minden bizonnyal mágikus ereje van. Ezzel próbálták magyarázni azt a különleges és erős szexuális vonzerőt, amit rájuk gyakorolt. Mással nem igen tudták megindokolni, hiszen a férfi leginkább egy szakállas remetére hasonlított, nem pedig a kor férfiideáljára.
Karrierje csúcspontján már olyan népes rajongótáborral rendelkezett, mint egy mai rocksztár. Rajongói mindenütt a nyomában jártak, még a rosszban is követték. Raszputyin mágikus szertartásoknak mondott orgiákat szervezett Szentpétervár fürdőiben az orosz nemesség számára, és az általa bűnösnek talált nőket úgy szabadította meg a gonosztól, hogy magáévá tette őket.
Hatszor akarták megölni, mire sikerült. Túlélt egy cián mérgezést, amiben egy elefántnak is meg kellett volna halnia, túlélte, hogy utána fejbe lőtték, majd hátba többen, aztán mellkasba lőtték többen, utána botokkal megverték. Ez sem volt elég, hogy meghalljon. Végül összekötözték kezeit, és folyóba dobták. Itt jegyzem meg, hogy az együttes frontembere 2010. december 30-án Szentpéterváron halt meg egy szállodában. Ez a sors?
*********************************************************************************************************
Viszont, ami érdekes, hogy ki is volt tényleg Raszputyin, és mit csinált. Ezt a Boney M száma mondja el legjobban, legtömörebben:
Itt a refrén:
RA RA RASPUTIN
Lover of the Russian queen
There was a cat that really was gone
RA RA RASPUTIN
Russia's greatest love machine
It was a shame how he carried on
Aki nem tudna angolul, az is talán kiszúrta a szexmasinát. Talán pár embernek innen kezd érdekes lenni.
Egy szabad fordítás rím nélkül:
Ra Ra Raszputyin
Az orosz cárné szeretője
Egy igazán örült alak
Ra Ra Raszputyin
Oroszország legnagyobb szexmasinája
Szégyen hogyan élt
Na most, nézzük mit mond a google fordító, ha oda tennéd be a dolgokat:
RA RA Raszputyin
Lover az orosz királynő
Volt egy macska valóban eltűnt
RA RA Raszputyin
Oroszország legnagyobb szerelme gép
Ez egy szégyen, hogyan végzi
Mi ebből a tanulság? Majd a végén, de most nézzük a magyar feldolgozást, aminek semmi köze az angolhoz, de legalább rímel, ugye a Neoton Familiától:
Nagyon régen már, volt egy orosz pap,
Szeme tükrében vadul csillogott a nap,Gyűlölték, mert ő volt a menő,
Ezért vágyott rá, minden moszkvai nő.Égetett az őrült prédikátor hangjában a tűz,
Gyóntatáskor, illatos szobákban olvadt minden szűz!Refr.:
Ra-Ra-Raszputyin, ismered az álmaink,
Ellen állni nagyon nehéz!Ra-Ra-Raszputyin, elégítsd ki vágyaink!
Érzem veszélyes ez az egész!Fekete opál, a cári koronán,
Jobban táncolt ő, mint sok Kozák Atamán.Hatalomra tör, és pénzről álmodott,
Meg a lányokról kiket megszorongatott!Bár, a cári udvarban a híre terjedt, mint a tűz,
A szép királynő Raszputyin kezében,
Hajlott, mint a fűz!Refrén:
Ra-Ra-Raszputyin, ismered az álmaink,
Ellen állni nagyon nehéz!Ra-Ra-Rasputyin, elégísd ki vágyaink!
Érzem veszélyes ez az egész!De amikor egyre több, és több ember szerzett tudomást tivornyáiról,
Beteges kicsapongásiról, és csillapíthatatlan éhségéről,
Egyre több, és több ember kívánta a halálát.Ez túl sokat akar,
Itt nincs számára hely!Mégis igazi férfi, mi nem engedjük el!
Kegyetlen zsarnok, porig megaláz,
Mégis úrrá lesz rajtunk egy vad szerelmi láz.Aznap éjjel, nem volt hold az égen,
A csapda terve készen állt!
Néhány nemes, magas rangú herceg,
A pillanatra várt.Ra-Ra-Raszputyin elvesztek az álmaid!
Méreggel teli a borospohár.Ra-Ra-Rasputyin, elégísd ki vágyaink!
Megittad mind, mégsem jött a halál.Ra-Ra-Raszputyin, ismered az álmaink!
Korona voltál a cár fején!Ra-Ra-Raszputyin, kihűltek a vágyaid!
Agyon lőttek a folyó jegén!Ó! Azok az Oroszok...
Nos, talán már így érthetőbb ki votl Rasztputyin, és most nézzük meg mit tanulhatunk ebből:
- Ha neked is ott volt a füledben a RA RA Raszputyin, de eddig sose nézted meg ki volt az, vagy mit jelent, akkor NEM te vagy a hibás!
- Hanem eddig nem mondta neked senki, hogy ezzel kapcsolatban létezik tudás! Nekem most a Szabi mondta, Neked meg most én.
- Ha valaki állítja, hogy van valamiről tudás, akkor addig kell menni, amíg mindent tudsz a dologról.
- Buddha mondta: „Az igazság felé vezető úton két hiba lehet: 1. Nem menni végig. 2. El se indulni.”
- Nos, talán hasonló ez ahhoz, hogy a lezárásról még mindig nem tud az értékesítők 50%-a? És a google keresőben nem is kerestek rá 2007 előtt számottevő mértékben, csak amióta vagyok?
- A lezárásról a teljes anyag CD-n megvan. 20 óra, és 254.000 Ft-ba kerül egy 6 napos tanfolyammal együtt, most féláron március 20-i indulásig.
- Ha nem tudod összeszedni, akkor gyere el a www.negyevszaktrening.hu -ra. Az egy nap 3 havonta azoknak van, akiknek maximum 5.000 Ft-ja van 3 havonta képzésre. Ha van pénzed, de nem akarsz ennyit költeni képzésre, akkor itt van Buddha újra: „Az igazság felé vezető úton két hiba lehet: 1. Nem menni végig. 2. El se indulni.” Nézd meg a videóimat a www.exmen.hu -n, mit adott az ügyfeleimnek a 6 napos tanfolyam.
- Ha semmi esélyed, akkor gyere el az INGYENES havi programunkra: http://shp.hu/hpc/web.php?a=kaszatamas&o=uvu3wbspik_jzK
- Ha nem tudsz feljönni BP-re, akkor itt van 3 video a lezárásról, amivel fogsz tudni pénzt keresni, ha havonta egyszer végig nézed őket egy évig: http://www.youtube.com/watch?v=TaL67lMBSyE
Ha pedig egyik linkre se kattintottál még, és tovább olvastál, akkor had kólintsalak fejbe újra a fenti 4 ponttal.
Mit jelent a Boney M szó? Ha, valami amcsi név, meg az M, mert jól hangzik?
Ezzel kapcsolatban is létezik tudás!!!!!!++++!!!!!
Tehát NE HIGGY SENKINEK, AKI AZT MONDJA, hogy a LEZÁRÁST nem kell tanulni! Vagy nem kell járni értékesítési tréningre!!!!
A Boney M név eredete:**********************************************************************
A Boney M. története 1975-ben kezdődött. Ebben az esztendőben Frank Farian, hamburgi zenei producer Baby Do You Wanna Bump címmel készített egy kislemezt, melyen ő maga énekelte a vokált: ez mindössze abból állt, hogy a zene ritmusára hébe-hóba mély hangon eldörmögte a felvétel címét. A kislemezt Boney M. néven dobta piacra. (A Boney Bonaparte Napóleon gyermekkori beceneve és a vele ellenséges brit sajtó által ráaggatott gúnyneve volt, az „M.” pedig a „Music” szó rövidítése.
Rasputyin sikere Oroszországban:
Magyarországon a Rasputin körül támadtak bonyodalmak: a felvételt letiltották a Magyar Rádióban, állítólag azért, mert sértette szovjet barátaink érzékenységét. (A sláger a hírhedt orosz sarlatánról, Raszputyinról szólt, aki az utolsó orosz cár uralkodása idején hihetetlen befolyásra tett szert.) Valójában a túlbuzgó magyar illetékesek rosszul mérték fel a szovjetek ingerküszöbét, hiszen – a nyugati együttesek közül elsőként – a Boney M. még 1978-ban fellépett a Szovjetunióban, és műsorukban a kifogásolt dal is szerepelt, mellyel kirobbanó sikert arattak.
Boney M zenekar leírása:
A Boney M.[1] az 1970-es évek egyik legsikeresebb popegyüttese volt, az eurodisco egyik legnagyobb sztárja. Nemcsak Európában, hanem az ázsiai, afrikai és arab országokban is nagy népszerűségnek örvendett. Az együttes szülőatyja Frank Farian zenei producer volt. Fénykorában a Boney M. a legendás svéd popcsapat, az ABBA legnagyobb vetélytársa volt. A diszkózene háttérbe szorulása az1980-as évek első felében a Boney M.-et is érzékenyen érintette, ám ennek ellenére az együttes ebben az évtizedben is többször szerepelt a sikerlistákon. Több alkalommal koncerteztek Magyarországon is. Az évek során a zenekar több átalakuláson ment keresztül, s az új évezredben több különböző együttes is járja a világot Boney M. néven.
Bobby Farrel saját maga énekel, mert ugye kiderült, hogy csak tátogott, mint Boney M :)))
meg a modell csaj is csak táncolni volt ott :) (Megint nem tudsz mindent!)
http://www.youtube.com/watch?v=3j7BDhPIY1s
Rasputyin a Boney M-től:
http://www.youtube.com/watch?v=5koKOKyA8NI&feature=related
Neoton Familia Feldolgozás:
https://www.youtube.com/watch?v=WxWWt9FA9ZMhttps://www.youtube.com/watch?v=WxWWt9FA9ZM*********************************************
Remélem jól szórakoztál, mert nekem ez a történet nagyon tetszik.
Baráti Szeretettel,
Kasza Tamás
Lezárás Specialista
Erre gyere el: