Mindig egy gombnyomásra a megoldástól
Egy barátom 1997-ben meghívott az új lakásavatójára, amit a nagynénje vett neki.
A nagynénje totál gazdag volt, és befutott, gyógyszerész volt két patikával, és az egyik patika egy-vagy két havi bevételéből vette neki a lakást. Ez Pécsen volt még, a belváros kellős közepén. A legjobb helyen. A nő annak köszönhette a sikerét, hogy nagyon jól kommunikált – mondta a haverom.
A másik ember, akit megemlített a testvére férje volt, aki segített neki költözni, egy nagyon jó fej srác, és igazi vérbeli vállalkozó.
Akkoriban, ahogy mindkét embert dicsérte, nekem hányingerem kezdett lenni.
„Azok a piszkos gazdagok, akik összelopták a lét” - volt a gondolatom.
Azt is elmondta a srácról, hogy amikor a számítógépet segített összerakni az nem indult.
Erre a sógora telefonált valakinek, aki távsegítséggel elrendezte a dolgot.
És jött az adat, ami azóta sem hagy nyugodni:
A srácnak annyi ismerőse volt, hogy akármilyen problémát 5 percen belül elintézett, ami szembe jött vele.
Erre azt hiszem akkor elfordultam a barátomtól, és elmentem inni, még egy pohár kakaót.
Veled is vannak olyan napok, amikor ha mást dicsérnek, akkor a saját kisebbrendűségeden gondolkodsz? Vagy már túl jutottál ezen?
Nekem nagyon nehéz volt, és legalább 13 évbe került. Hogy hogyan?
A válasz az, hogy összeraktad-e magad vagy nem?
Ezt igazából úgy is lehetett volna kérdezni, hogy tudsz-e kommunikálni olyan szinten, hogy megszerezd a számodra fontos kapcsolatokat, jó viszonyt alakíts ki velük, vagy inkább a nyuszi farkadat behúzva lapulsz a lapu levél alatt, mint ahogy én tettem sokáig?
Egy tanfolyam mentett meg ettől.
Ha vezető szeretnél lenni, akkor az a helyzet, hogy nem fogod megúszni a Vezetői szándék kommunikációs képzést!
Ha profi értékesítő vagy hálózat építő akarsz lenni, akkor tudnod kell szembenézni egy másik emberrel!
Vajda László barátom elkészített egy újabb videot a TanácsadóTV-n, és sokan meg is néztétek, de csak egy ember jelentkezett be, hogy ő is akar csinálni magának videót. Laci barátom azt mondta, hogy ez azért lehet, mert SPAM-be kerültek a leveleim. Ez lehet, egy része lehet, ezért az info(at)kaszatamas.hu -t kérlek, állítsd be a spamszűrőbe, hogy átengedje.
Én mondtam, neki, hogy szerintem már sokan rájöttek arra, hogy videót kéne csinálniuk magukról, de a baj az, hogy NEM mernek. Mert vagy nem tudják, hogy mit, vagy azt, hogy hogyan kommunikáljanak.
Rengetegen járnak marketing képzésekre, és azt látom, hogy azt remélik, hogy elkerülhetik a személyes találkozókat.
Igen, elkerülhetik a telefonokat. A marketing guruk adják alájuk a lovat, hogy igen, elkerülheted, hiszen látod, csak egy emailt küldtem ki, és 100-an ültök itt, vagy 300-an, és kerestem több millió forintot.
De azt a hallgató elfelejti, hogy egy ilyen marketing gépezet összeállítása azzal kezdődött, hogy a marketing guru kommunikált róla barátoknak, webeseknek, és elérte, hogy megcsinálják, amit akart.
Mersz-e telefonálni, mersz-e tárgyalni?
Elviseled-e, amikor szidnak?
Félsz-e a megalázásoktól, a szégyentől?
Barátom, ez az első dolog, amit meg kell tanulni.
Ez a legnehezebb.
Szerencsére a Vezetői szándék kommunikációs képzésen 39 gyakorlatot fogok csináltatni veled, hogy a kommunikációs képességed az egekbe szökjön.
A Vezetői szándék kommunikációs képzés nem olcsó, ha nem tudod megfizetni, akkor eljöhetsz, ha 5 embernek eladod!
Szeretném, ha megismernéd a benned rejlő igazi ERŐ-T!
Ez a képzés 10% elmélet és 90% kőkemény extrém sport.
Üdv,
Kasza Tamás
Lezárás Specialista