ertekesitesitrening fejlec

Balatoni Túravitorlázók Közössége


Szerző: Szutor Ferenc Forrás: Balatoni Turavitorlázók Közössége

Nemrég, talán napokkal ezelőtt egy új kezdeményezésre lettünk figyelmesek. A szezon végén úgy tűnik nem állt meg a balatoni túravitorlázás. A téli hónapokra egy lelkes vitorlázó pár invitája a hajóstársakat a frissen létrehozott internetes kikötőbe.

csaba timi
Tolnai Tímea, Lázár Csaba

 

Balatoni túravitorlázás a Porthole-nak is szívügye, nem beszélve az aktív FaceBook jelenlétről. Nem volt kérdés, felkerestük Lázár Csabát és Tolnai Tímeát, hogy elbeszélgessünk velük a túravitorlázók közösségéről.

Porthole: Hogy jött az ötlet, meséljetek róla.

Csaba: Abban a szerencsében van részünk, hogy április elejétől egészen a szezon zárásig, november végéig lent élünk vitorlás hajónkon a Rock Staron, ahol fantasztikus élményeket éltünk át. És most a tél beköszöntével nagyon hiányzik az érzés, ahogy a szél belekapaszkodik a vitorlába, és ahogy a kishajó szeli a habokat.

Timi: A Facebook-on elkezdtem szerkeszteni szezon végén a Gardazzurra csapat oldalát, amit nagyon sokan kedvelnek. Párom is a csapat tagja, s egyik nap, mikor éppen a legfrissebb hozzászólásokat olvastuk, jött az ötlet, hogy jó lenne egy oldal, ahol tovább tudnánk élni a kikötői életet. És abban a pillanatban nagyon elkezdtek hiányozni a hajóstársak. Így létrehoztunk egy internetes kikötőt, Balatoni Túravitorlázók Közössége néven a Facebookon.

Porthole: Mi a célotok az oldallal?

Csaba: Szeretnénk egy igazi túrahajós közösséget létrehozni. Egy ilyen közösségben öröm megosztani a nyári élményeket. S ha a sors úgy hozza, hogy ezek az élmények közösek annál szebb talán nincs.

Timi: Minden hajós szereti a hajóját és méltán büszke rá. Szeretnénk ha minél többen ismernénk egymást, és minél többen mehetnének be egy kikötőbe túráik során, hogy ott ismerősökkel találkozhassanak.

Porthole: És milyen a fogadtatás?

Csaba: Fantasztikusak a vitorlázók. Alig telt el pár nap, és sorra csatlakoznak az oldalhoz, töltik fel a képeket.

Timi: Valóban, a túravitorlázók fantasztikusak. Imádják a természetet, és a kalandokat. És nagyon jók a visszajelzések. Még csak most indult az oldal, de már 50 felett vannak azok, akik csatlakoztak, s akikkel együtt építjük a portált.

Porthole: Mik a tervek a jövőre?

Csaba: Nagyon sok szeretettel várunk mindenkit, aki szeretné a téli hónapokban megosztani élményeit, fotóit, videóit a hajóstársakkal.

Timi: Természetesen folytatjuk tovább a kikötő építését, segítünk a csatlakozóknak a képek és a videók feltöltésében, a saját hajónévre szóló mappák elkészítésében

Porthole: Tehát mit csináljanak azok akik csatlakozni szeretnének?

Csaba és Timi: Először is keressék meg a Facebook-on a Balatoni Túravitorlázók Közössége oldalt. Majd ez után a lap tetején nyomjanak egy “tetsziket”, s töltsék fel a fényképek fül megnyomása után kedvenc képeiket. Mindenképpen szeretnénk minden hajónak külön mappát készíteni. A részletekről a lap bal oldalán található információ. Sok szeretettel várunk minden Balatoni Túravitorlázót!

ISMERD MEG CSABÁT és TUDD MEG TŐLE, hogyan CSINÁLD MEG AZ ÉLETED olyanra, amilyenre szeretnéd!

Kasza Tamas

+36 20 911 8752

KASZA TAMÁS, lezárási specialista

1994-től foglalkozik kkv felső vezetők tanácsadásával.

Több kkv-nál segített kiépíteni a marketinget és az értékesítési struktúrát.

Tanult Németországban, Amerikában, a Bahamákon, Dél-Afrikában, Angliában.

Sikerült olyan dolgokra rájönnie a lezárással kapcsolatban, amivel világfelfedezést tett, 2007-ben végre hajlandó volt kiállni a nyilvánosság elé. Az éves hallgatói létszáma 500-ról 3500-ra emelkedett.

Ennek köszönhetően több médiában szerepelt, az Üzlet és Siker c. újság vezércikkben írt róla, illetve Nacsa Olivér elnevezte LeRázási Specialistának.

Nemzetköz tréner lett, öt országban működik franchise-a. Ulan Ude-től Los Angelesig ad elő.

A Karibi térség Game Changer konferencia vendég előadója.

Sok vállalat vezetője köszönheti neki bevételei drasztikus emelkedését.

Vélemények

Kasza Tamás tartott cégemnél értékesítési tréninget. Gyakorlatias előadásmódjával és egyedi megközelítéseivel pozitív eredmények születtek utána.

Meszlényi György, tulajdonos

www.meszlenyiauto.hu


Egyik évben az általa tartott értékesítési tréning után a csapat 6 hét alatt behozta a teljes előző évi rendelésállomány 120%-át.

Gärtner Péter, befektető


Tamás tartott nálunk egy 2 napos értékesítési tréninget, ami a lezárásra volt kihegyezve.

A tréning közben felugrottam a székről, és azt kérdeztem a kollégáktól:

Hallottátok, mit mondott?

Azóta nem esik nehezünkre nagy projektek elnyerése, ami eddig az építőipar területén különösen nehéz volt.

Kajtár István, ügyvezető igazgató

Hauraton Kft.

www.hauraton.hu

konyv a sikeres ertekesito

Töltsd le A sikeres értékesítő! c. könyvem az e-mail címedért cserébe.

Kattints a képre, vagy az alábbi gombra:

 Letöltés

Andrej Szizov és Jim Mathers: Az értékesítés mestere

Töltsd le Andrej Szizov és Jim Mathers: Az értékesítés mestere c. könyvét az email címedért cserébe!

Kattints a képre, vagy az alábbi gombra:

 Letöltés