Ezt kaptam Kreutz Zsolt barátomtól:
Szia Tamás!
Tegnap hosszú napom volt.Tréninget tartottam, de valójában két tréning volt egymás után, mert a résztvevőket két csoportba osztottuk, és míg az egyik csapattal foglalkoztam, a másik dolgozott, aztán cseréltünk.
13 órán át egyfolytában talpon voltam.
Amikor hazajöttem még egy kis munka, aztán bedőltem egy kád forró vízbe. :)
Kétszer műtötték a térdem, vádliszakadás és még egy csomó sportbaleset után ez a 13 óra megtette a hatását. Ráadásul finoman szólva sok kihívást jelentett maga a tréning is, mert ugyan fantasztikus volt a csapat, mégis sok problémájuk volt egymással is és a vezetőséggel is. Szóval melós tréning volt. Fizikailag is, szellemileg is.
De ahogy a kádban igyekeztem sajgó tagjaimat lazítani, megszállt egy érzés. Milyen szerencsés fickó vagy, Te Kreutz!
Milyen áldás a sorstól, hogy azzal foglalkozhatsz, amit szeretsz. Ha igazán belegondolok, mindig is szerettem azt, amit csináltam. Szerettem számítógépeket összerakni, szervízelni, szerettem üzletet kötni, még akkor is, amikor bukdácsoltam kezdetben. Amikor a legelején az egyik "ügyfelem" seprűvel akart elkergetni. Akkor is szerettem.
Amikor elkezdtem oktatni csapatokat, hogy jobban csinálják, és küzdöttem azokkal, akik másokat hibáztattak a sikertelenségükért. Együtt éreztem a vezetőkkel, akik nap, mint nap igyekeztek őket motiválni, hogy talpon maradjanak.
De együttéreztem a kezdő üzletkötőkkel is, akik anyagi félelemből, stresszesen próbálták összebarkácsolni az élelemre valót.
Tudod, nekem is vannak olyan tevékenységek, amit nem szeretek. De tudom, hogy az mind szükséges ahhoz, hogy minél több embernek adjam át ennek a szakmának a fortélyait.
És ott van az a rengeteg beszélgetés, levélváltás, amikor tisztán látom, hogy miben tudnék segíteni egy vezetőnek, hogy jobban teljesítsenek az értékesítői, de a félelme erősebb. Mert már átverték. Mert már szkeptikus. Mert már sokan adtak kéretlen jótanácsokat, de egyik sem jött be.
Tudom milyen ez, mert én is átverekedtem magan ezeken.
Ha vezetőként Magadra ismertél, ha már sok mindennel próbálkoztál, és még nem jött meg az átütő siker, akkor most Hozzád szólok.
Kapd össze a csapatod! Hozd el őket február 6-án!
Most nem kell kemény százezreket, milliókat befektetned egy képzésbe, hanem csak annyit, amennyit gondolsz. Amennyit mersz. Vagy amennyit tudsz.
Hozd el őket, és hátha február 7-én már magabiztosabban mennek el a partnereikhez.
Hátha jobban fog menni a prezentáció.
Hátha tudják majd kezelni a kifogásaikat.
Hátha többet fognak lezárni, és hátha ettől lódul meg majd a szekér.
Nincs tuti garancia, hogy így lesz, de a "hátha" is jobb, mint a várakozás. A "hátha" is jobb, mint külső körülményektől várni a kánaánt.
Gyertek el mindannyian, és szólj másoknak is!
Várlak Titeket!
http://profiertekesites.hu/a-profi-ertekesites-alapjai-alapszeminarium/
Barátsággal:
Kreutz Zsolt
értékesítési tréner
a Sales Control alapítója