NINCS hasbeszélő, mikulás és idő sem!

9 évesen kezdtem a tréneri szakmát!

Mai napig emlékszem rá, hogy hihetetlen lelki traumát okozott nekem, hogy Kornél nevű barátomnak meg merjem-e mondani 9 évesen, hogy nincs MIKULÁS!

Az anyja nem dec. 6-ra használta a télapót, hanem jó szocialista révén a Jézuska helyett.

Minden évben több hónapig szívatták azzal, ha nem csinálja ezt vagy azt, illetve ha nem lesz jó, akkor nem kapja meg a tűzoltó kocsit.

Egyik évben nem bírtam tovább, annyira el volt keseredve, hogy a Télapó minden mozdulatát figyeli, és nem kap semmit Karácsonyra, hogy közöltem vele a tényt: az ajándékokat a szülök veszik.

Nagyon durva volt. Megszűnt a MÁTRIX rabszolgasága a számára.

Az anyja persze lehordott! Nem volt több szellemi kontroll eszköze. (A fizikai fakanálon kívül.)

Aznap este nagyra nőttem a szememben, mert az IGAZSÁGGAL éltem! És ez az életcélom lett. Megtalálni az IGAZSÁGOT!

Tegnap viszont én néztem nagyot, mert imádom a hasbeszélőket, és tutira azt hittem, hogy a hasukból beszélnek.

A videón az tűnt fel, hogy a pasi szájánál van csak mikrofon, aztán rákerestem a neten.

Ezt találtam:

A ventriloquista (hasbeszélő) szó a latin venter és a loqui szavakból keletkezett. Jelentése: beszélni a hasból. Azért kapta ezt az elnevezést, mert régebben - tévesen - úgy gondolták, hogy a hasbeszélésnek egy sajátos technikája van, amelyhez a hasra van szükség.

A hasbeszélést évszázadokkal ezelőtt arra használták, hogy a babonás embereket megtévesszék: így tudták tudták elhitetni velük, hogy a halottakkal beszélnek.
Idővel azonban a hasbeszélést leleplezték, ezt követően a szórakoztatásban töltött be tekintélyes szerepet.

A hasbeszélés titka, hogy az ajakhangokat póthangokkal helyettesítik, melyek képzéséhez a beszélő a nyelvét sajátos helyzetben tartja, és a rekeszizom segítségével olyan légzési technikát alkalmaz, mellyel képes azt a benyomást kelteni, hogy a hang a távolból jön.

Szóval megtanulható a majdnem csukott szájjal való beszélés, egy csomó könyv van a témáról, és oktató videó is!

Arra gondoltam, hogy a LEZÁRÁS is ilyen! Sokan nézik, hogy mit csinálnak egyesek, de nem hiszik el, hogy ők is meg tudnák tanulni! Pedig csak gyakorlás kérdése minden!

Einstein is így járt az idővel!

Einstein gyermekkorának legnagyobb élménye az volt, amikor apja megmutatta neki, hogyan működik az iránytű.

Azonnal elkápráztatta, hogy létezik egy ERŐ, ami láthatatlanul is képes hatni a tűre. Azóta nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a világ nem csak az, amit a szemünkkel látunk.
Később pedig rájött valamire, amiről elképzelni sem tudta hogyan lehetséges, annyira viszont bízott a számításaiban, hogy igaznak fogadja el.

Arra jött rá, hogy sem a tér, sem az idő nem létezik. Pusztán gondolati teremtmények.

Egy hatalmas illúzió, ráadásul olyan tökéletesen megszerkesztve, mely illúzióban mindenki abban hihet, amiben csak akar, mindig igaza lesz.

Ekkortájt hagyta el a száját az a mondat, amit azóta sokszor idéznek tőle:

„Csak két dologban hihetsz: vagy abban, hogy a világon minden csoda, vagy abban, hogy semmi sem.”

Mindez 100 évvel ezelőtt történt.

Azóta pedig 1955-ben megjelent egy könyv a kommunikációról, amelyik megmagyarázza Einstein felfedezését, és erre alapozva létrehoztak 38 gyakorlatot, hogy ezt a mindennapi életben alkalmazni tudd!

Ez a Vezetői szándék kommunikációs képzésem!

A 3 nap végére nem ígérem, hogy fogod tudni hajlítani az időt, és a teret. De azt ígérem, hogy el fogsz indulni ezen az úton! És az alapvető válaszokra, hogy KI VAGY TE?, mi a szándék, mi a HIT, mi a kommunikáció, válaszolni fogunk. Nem csak elméletben, hanem gyakorlatban! A válaszok nem lesznek sem jók, sem rosszak, csak válaszok, csak az igazság. Nem kell elfogadnod, akkor is érteni fogod.

Meg fogod tanulni irányítani a körülményeidet!

TE TEREMTSD MEG A KÖRÜLMÉNYEIDET!

Ne a körülmények téged!

 

Az életben elért eredményeid a kommunikációs képességedtől függnek! Attól, hogy stabilan meg tudd tartani minden körülmények között a derűdet. Ehhez 100%-ban a jelenben kell lenned, hogy észrevedd, hogyan reagál a másik személy, hogy tudd kezelni, de ne engedd meg, hogy a leértékelései hassanak rád.

Az üzleti életben akkor lehetsz sikeres, ha minden körülmények között stabil maradsz. Nem ingathat meg még egy elnyomó személy sem. Tudnod kell mit akarsz, mik a céljaid, és kitartóan nap, mint nap kommunikálnod kell ezt az embereknek. Aztán neked kell meghallgatnod őket, és kezelni a felmerülő ellenkezéseiket. Azok az emberek, akik nem tudnak 100%-osan okozóak lenni feladják. De ha feladod, akkor nem lesz időd semmire, és nem leszel elég sikeres és eredményes, hogy rendelkezésére álljon a megfelelő anyagi háttér a céljaid elérésére.

A Vezetői Kommunikációs program, nem csak vezetőknek való. Mindenkinek, aki az életben, főleg az üzleti életben sikeres akar lenni.

Tematika:
90% gyakorlat. 10% elmélet. A tréning 3 videofilmből, és 38 db kommunikációs gyakorlatból áll, amiket párban kell végezni első két nap.

Harmadik nap pedig 3-4-5 fős csoportokban is gyakorlunk.

Feldolgozott tudásanyag:

  • A kommunikáció részei
  • Megértés elérése kommunikációval
  • Kétirányú kommunikáció
  • A visszacsatolások fontossága
  • A kommunikáció, mint eszköz saját erőnk regenerálása érdekében
  • Hogyan juttatunk át egy kommunikációt
  • Nyugtázások
  • Időmegtakarítás kifogás, és mellébeszélés kezeléssel
  • Problémakezelések
  • Csoport irányítása és vezetése.

JELENTKEZZ MOST!

www.nemszamit.hu