Header fw

Kedves Tamás!

2015. február 13-án kezdődik a konferenciánk a Freewindsen. Ez az idei nemzetközi WISE csúcstalálkozó. Ez az az alkalom, amikor összegyűlünk hasonló gondolkodású emberekkel – ott lesznek a WISE területének legjobb terjesztői és vezetői a világ minden tájáról –, hogy egy héten át az együttműködésre, az inspirációk szerzésére és az előttünk álló év megtervezésére fordítsuk a figyelmünket.

CEO headshot

Ez egy egészen különleges csúcstalálkozó, mert teljes egészében a stratégiára összpontosít.

Ennek a Nemzetközi WISE-csúcstalálkozónak két célja van:

  1. Nemzetközi szinten összehívni a bolygó vezető WISE-tagjait tájékoztatás, együttműködés és koordináció céljából – a következő jelentős terjeszkedési fázis előkészítésére.
  2. Ezeknek a WISE-tagoknak és -vezetőknek átadni pontosan azt az LRH-technológiát, amellyel rendkívüli mértékű prosperálás érhető el.

Rendelkezésünkre áll a vezetés és az adminisztrációs rendszerek technológiája. LRH átadta nekünk ezt, és vele azt a felelősséget is, hogy példát mutassunk és valóban mi LEGYÜNK az Admin Know-How és a siker mintaképei. LRH ezt várja tőlünk a WISE tagjaitól és üzleti szakemberektől.

A világnak igen nagy szüksége van az igazi gazdasági siker és prosperálás modelljeire és példáira. Ezért meghívok minden konzultánst, minden chartertagot, a Hubbard College-ok munkatársait, az üzleti terjeszkedési klubok tagjait, továbbá mindazokat, akiket érdekel a Hubbard-féle mendezsmentrendszer elindítása. Mindenkinek itt kell lennie ezen a stratégiai csúcstalálkozón, így egyesíteni tudjuk erőinket, és tervezni tudunk a jövőre.

Ez egy világszintű csúcstalálkozó, amelyre a legelkötelezettebb tagjainkat várjuk.

A terveim a konferenciára a következők:

Személyesen fogom megnyitni a konferenciát, és teljes tájékoztatót adok arról, hogy mi a WISE-szektor új stratégiája a 2015-ös évre és azon is túl. A Hubbard-féle menedzsmentrendszer teljes stratégiai beindításának előkészítési és tervezési munkálatai készen vannak, és itt bemutatjuk, hogy pontosan miből is áll ez.

Ennek részeként kiadunk egy új működési mintát a WISE tagjai számára. Lesznek helyi Sikerszövetségek, Charterbizottságok, Üzleti szövetségek és WISE licensszel rendelkező trénerek és konzultánsok – és persze Hubbard Colleges of Administration-ök (HCA-k) is.

Beindul a Konzultánsok és Trénerek Nemzetközi Szövetsége is, amelynek célja a világ gazdasági helyzetének jóra fordítása.

A Hubbard-féle menedzsmentrendszerhez új eszközök is megjelennek, amelyek minden eddiginél könnyebbé teszik az admintechnológia terjesztését. Lesznek digitális alkalmazások mobiltelefonra, iPadre és asztali számítógépre.

A világ minden pontjáról érkező csúcsterjesztőink bemutatják a terveiket, programjaikat és sikeres akcióikat – így együttműködést tudunk kialakítani, és közös erővel nagyobb hatást tudunk elérni.

Stratégiai „kerekasztal-konferenciákat” is tartunk minden kontinentális zóna részére, hogy ezáltal koordinált tervek készüljenek arra, hogy a technológiánkat hogyan terjesztjük el a társadalomban.

Mindez egy kiterjedt marketing- és pr-kampány köré csoportosul, nemcsak azért, hogy a világ minden táján nagyban növelje a WISE tagságát, hanem azért is, hogy lehetővé tegye a Hubbard-féle menedzsmentrendszer terjesztését a minden eddiginél nagyobb terjeszkedéshez.

Bár a WISE csúcstalálkozója az együttműködésre, az inspirációk szerzésére és az előttünk álló év megtervezésére fordítja a figyelmet, szemináriumokat és műhelyeket is tartunk, amelyeket a legjobb WISE-konzultánsok és a bolygó vezetői tartanak. A tájékoztatók kifejezetten az üzlettulajdonosok, ügyvezetők és a WISE tagjai, trénerei és konzultánsai segítésére vannak, hogy e szakemberek még jobbak legyenek a vállalkozásukban a Stratégiai tervezés használatával – ezt LRH létfontosságú menedzsmenteszköznek tartja.

A szeminárium témái között ilyenek szerepelnek:

A legkevésbé használt üzleti eszköz: A stratégia

Stratégiai tervezés: A hivatásod – és az életed! – szívverése

A céged stratégiai tervezése: Mit hagy ki a legtöbb vezérigazgató?

Stratégia a társadalmi médiában: A húzómarketing mozgatórugói

Extrém marketingstratégiák extrém piaci viszonyokhoz

Eladási stratégia: Csak a lehetséges vevők felkutatásán múlik, ugye? Nem!

PR-stratégia: Egy elveszett technológia

Stratégiaműhely: A tervezés teljes kidolgozása.

Tudassátok velem, ha van bármilyen kérdésetek. Hamarosan találkozunk a hajón!

Üdvözlettel:

Scott Waldroff
A WISE nemzetközi szervezete

http://www.wiseconvention.org/

Gyere velem a Freewindsre:
2015.02.12-19-ig!

*************************************

Magyar konferenciák elérhetősége:

http://www.convention.wise.hu/

*************************************